Sajtószoba

Sajtóközlemények, háttéranyagok

2008. november 27.

Egészségmozgalom indul

Kilenc település valósítja meg közösségi egészségtervét a Béres Egészség Hungarikum Program támogatásával


Budapest, 2008. november 27. - Kilenc magyarországi település valósítja meg közösségi egészségtervét a Béres Egészség Hungarikum Program támogatásával 2009 januárjától. A program májusban írta ki első, 5-10 000 fős településcsoportnak szóló pályázati felhívását, melyre tizenkét megyéből összesen huszonhat egészségterv érkezett be.

Dr. Béres József hívta életre a nemzeti egészségmegőrző és betegségmegelőző Béres Egészség Hungarikum Programot, mely a kezdetektől fogva azért küzd, hogy az egészség nemzeti értékké váljon Magyarországon. A cél eléréséhez vezető út egyik fontos állomása az alapítvány első pályázati kiírása, melyben egészségterv kidolgozására ösztönözte a településeket.

Az egészségterv közösségi alapon kidolgozott stratégiai terv és cselekvési program, mellyel a települések lakóinak egészségét, életminőségét lehet fenntartható módon javítani. Az 5-10 000 fős települések közösségeit segítve a Béres Egészség Hungarikum Program egészségterv készítő képzést tartott áprilisban, a pályázatok elkészítéséhez pedig folyamatos online és telefonos segítséget is biztosított az érdeklődőknek. Azért esett a választás az 5-10 000 fős településekre, mert méretükből adódóan képesek a közösségi összefogásra, ám igen csekély az elérhető forráslehetőség számukra.

A képzésen 47 település vett részt, összesen 26 pályázati anyag született, a tervezett programok közvetlenül, vagy közvetetten összesen 191 592 lakost érintenek. A kilenc nyertes település cselekvési programja összesen közel hét millió forint támogatásban részesül a Béres Egészség Hungarikum Programtól.

Dr. Béres József oklevelet adott át a kilenc nyertes település képviselőjének a mai sajtótájékoztatót követően. „A program segítségével született tervek legnagyobb érdeme - kivétel nélkül -, hogy a településen élők összefogtak, időt és energiát fordítottak arra, hogyan javíthatnának az életük minőségén, az egészségükön. Helyben létrejött az, amit a programmal belátható időn belül nemzeti szinten is szeretnénk elérni, azaz az egészségmegőrzés mozgalommá válik" - mondta Béres József. Azt is hozzátette, hogy a program szakmai partnerével, a FACT Intézettel az elkövetkező hetekben azon fognak dolgozni, hogyan fejlesszék tovább az egészségterv készítő képzésünket annak érdekében, hogy a települések a közösséget érintő legégetőbb egészségügyi problémákra adjanak választ.

A kilenc nyertes település és támogatott cselekvési tervei:

Dévaványa
• Megye: Békés Megye
• Lakosság szám: 8203 fő
• Pályázó: Dévaványa Város Önkormányzata
• Állapotfelmérés: Helytelen életmód, beszűkült egyéni, társas és interperszonális kapcsolatok
• Támogatott program: Sport program megvalósítása, sporteszközök vásárlása

Encs
• Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén megye
• Lakosság szám: 6840 fő
• Pályázó: Területi Egészségügyi Központ
• Állapotfelmérés: Magas a hátrányos helyzetűek száma
• Támogatott program: Baba-mama klub

Erdőkertes
• Megye: Pest megye
• Lakosság szám: 6793 fő
• Pályázó: SZEDER Egyesület (Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen)
• Állapotfelmérés: Fiatalodó település problémája épp a deviáns fiatalok magatartása
• Támogatott program: RÁ"d"ÉRÜNK Park

Kerekegyháza
• Megye: Bács-Kiskun megye
• Lakosság szám: 6230 fő
• Pályázó: Kerekegyházi Gyermek és Felnőttvédelmi Alapítvány
• Állapotfelmérés: Sérült gyerekek száma: 68
• Támogatott program: Fogyatékos gyermekeket nevelő családok helyi közösségbe történő integrálása

Nagyszénás
• Megye: Békés megye
• Lakosság szám: 5520 fő
• Pályázó: „TÁBITHA" Szociális Alapítvány
• Állapotfelmérés: Az aktív korú lakosság kb. 1/3 nem dolgozik
• Támogatott program: Az Életmód és egészség, valamint a Szabadidő és mozgás programjaik egyes elemeinek megvalósítása, Álláskeresők találkozója

Szeghalom
• Megye: Békés megye
• Lakosság szám: 10 104 fő
• Pályázó: Senshi Kyokushin Karate Gyermek, Ifjúsági és Szabadidő SE
• Állapotfelmérés: Nehéz körülmények között működő, ám aktív civil szervezetek
• Támogatott program: Civil háló erősítése, sportprogramok

Túrkeve
• Megye: Jász-Nagykun-Szolnok megye
• Lakosság szám: 9965 fő
• Pályázó: Magyar Szív Egyesület Túrkevei tagszervezete
• Állapotfelmérés: Kedvezőtlen gazdasági-földrajzi helyzetben szociálisan leszakadó hátrányos helyzetű családok
• Támogatott program: Lakosság életminőségének javítása, generációk összefogása: Idősek olimpiája, Kétkeréken Túrkevén

Újkígyós
• Megye: Békés Megye
• Lakosság szám: 5745 fő
• Pályázó: Újkígyós Önkormányzata
• Állapotfelmérés: Igény a (tömeg)sportolásra gyermekek és felnőttek körében
• Támogatott program: Közösségi programok: Családi sport nap, Föld napja

Vámospércs
• Megye: Hajdú-Bihar Megye
• Lakosság szám: 5635 fő
• Pályázó: Múlt és Jövő Ifjúsági - Kulturális és Közösségfejlesztő Egyesület
• Állapotfelmérés: Jelentős keringési, mozgás- és légzőszervi, valamint idegrendszeri problémák valamennyi korosztálynál
• Támogatott program: Közösségi programok: helyi őshonos fák ültetése, Mindenki kemencéje