
Szakértői anyagok
Bár a felmérések szerint nagyon sok gyógyszert szedünk, az is kiderült: a háztartások jelentős hányadának egyáltalán nincs házipatikája, pedig a szakszerűen összeállított otthoni gyógyszertartás szinte minden család számára nélkülözhetetlen segítséget jelent. Az otthoni készletek egy része lejárt szavatosságú, más részét valakitől kaptuk. Pedig a jól kiválasztott, recept nélkül kapható szerekkel a kevésbé súlyos panaszok, kellemetlen tünetek gyorsan megszüntethetőek, komolyabb probléma esetén pedig az otthoni készítmények képesek a tüneteket annyira enyhíteni, hogy akadály nélkül orvoshoz tudjunk fordulni. Hogy igazán jól felszerelt dobozt tudhassunk a magunkénak, Dr. Kiss Annamária gyógyszerész segítségét kértük.
A gyógyszerek kiválasztásánál elsősorban arra kell ügyelni, hogy
Köztudott, hogy a gyógyszerek egymás hatását erősíthetik vagy gyengíthetik, esetleg más kóros tüneteket okozhat az együttes hatásuk, ezt fontos figyelembe venni a nem vényköteles szereknél is.
A házipatika legfontosabb gyógyszerei a láz-, fájdalom-, hányinger-, és hasmenés csillapítók, de nélkülözhetetlenek a kalciumtartalmú szerek is, kimondottan allergiás reakciók esetére. Az otthoni gyógyszertartás talán legfontosabb szabálya, hogy sose tartsunk otthon olyan vényköteles gyógyszereket, amelyeket nem szedünk rendszeresen, vagy nem a jól bevált fájdalomcsillapító kategóriába tartoznak. Azokból a gyógyszerekből, melyeket rendszeres szedésre ír fel a kezelőorvos, mindig legyen otthon!
Ha fáj, ha forró...
A fájdalom- és lázcsillapításnál tartsuk szem előtt, hogy a fájdalom, a láz egy tünet, ami komoly szervi elváltozásokra is utalhat. Ha tehát a fájdalom vagy a láz tartósan fennáll vagy rendszeres időközönként ismétlődik, mindenképpen szakorvosi vizsgálatot kell végezni a tünetek okainak feltérképezésére. A fájdalom jellege szerint többfajta csillapítóra is szükség lehet, így a legáltalánosabbakat érdemes otthon tartani, mint a fejfájásra, fogfájásra és gyomor-bélrendszeri görcsökre hatókat. A hozzám fordulóknak mindig azt javaslom, hogy a már bevált fájdalomcsillapítókat alkalmazzák, hiszen a ritkán jelentkező tüneteknél nem áll fenn vagy csak nagyon hosszú távon jelentkezik a hozzászokás veszélye, így ha az eddig jól bevált szer már nem hat, akkor érdemes felkeresni a háziorvost.
A gyógyszerszedés szempontjából is a gyerekek és az idősek a két legveszélyeztetettebb korosztály: az ő esetükben még fokozottabban kell figyelni az otthoni gyógyszerelésre. Csecsemő- és kisgyerek korban a gyors és hatásos lázcsillapítás és a folyadékpótlás életet menthet, de az ő esetükben mindenképpen forduljanak szakorvoshoz akkor is, ha a tüneteket megszűntek. Gyerekeknél és idősebbeknél is a kúp formulák a legjobbak, hiszen nem terhelik a kiválasztó-szervrendszert, gyorsan és biztonságosan alkalmazhatók. Nagyobb gyerekeknél közkedveltek a szirupok is, melyek jó ízűek, így könnyen és szívesen szedik az amúgy nyűgös, lázas vagy fájdalomtól meggyötört gyermekek is. Az egyedül élő időseknél fokozottan ellenőrizzük, hogy milyen gyógyszerből és mennyit tartanak otthon, csak a legszükségesebbeket hagyjuk a házipatikájukban.
Balesetek esetére
Sajnos nagyon gyakoriak a háztartási balesetek, mint az égés vagy a vágott sebek, ezért mindig tartsunk otthon steril gézlapokat, kötözőpólyát, fertőtlenítő szert és hámosító krémet vagy port. Több hasznos és jó minőségű szer található a gyógyszertárakban, mellyel az égés szövődményei és a fájdalom is csillapítható, de természetesen a nagy felületet érintő vagy hólyagosodással esetleg elszenesedéssel járó égéseknél a lehető leggyorsabb orvosi beavatkozást nem helyettesítheti semmilyen csodaszer. Fontos a rovarcsípésekre is felkészülni, hűsítő gyulladáscsökkentő krémekkel vagy spray-kel.
Ne feledjük!
Elengedhetetlen, hogy rendszeresen ellenőrizzük a házipatikánk tartalmának szavatosságát!
Haris Éva