Egészségiránytű

Önkormányzati turné

Egészségnap Debrecenben

2007-ben indítottuk útjára Önkormányzati Turnénkat, melynek keretében, hogy minél több emberhez eljuttathassuk a programunkat, az ország különböző városaiban egészségnapokon veszünk részt.

Az első állomás 2007. szeptember 29-én Debrecen volt, ahol a helyi önkormányzat szervezésében megrendezésre kerülő Egészségnapnak a Béres Hungarikum Program volt a díszvendége. A rendezvény megnyitóján dr. Béres József köszöntötte a résztvevőket, és röviden ismertette a program célkitűzéseit. Az egész napos rendezvényen a résztvevők a Béres Egészség Hungarikum Program keretében beszélgetéseket halhattak az egészségmegőrzésről és a betegségmegelőzésről ismert, helyi szakemberekkel; a nosztalgia-villamos oldalán utazó kiállítást láthattak, valamint számos szűrővizsgálaton vehettek részt, melyért pecsét járt a gyűjtőfüzetbe. Az egészség-pecsét gyűjtők ajándék sorsoláson vettek részt.


Képgaléria